Szerelmem viszlát

Címkék: chapter09, Everlasting Sunset

Juniel

Egy hét is eltelt mióta Byungho kijelentette,hogy járjunk. Hozzá kellett szoknom,hogy van egy barátom. Egy ember aki szeret. Legalább is ugy éreztem,hogy szeret engem,épp úgy ahogy én is őt.

Az egész oylan volt,mint egy álom. Bár az egyetemen nem találkoztunk sokat,de mindig megvárt órák után és együtt indultunk neki Tokio utcáinak. Kézenfogva sétáltunk és olyan dolgokat csináltunk,mint a tiniszerelmesek a filmekben. Nem..nem akartam felébredni ebből az állapotból.

Közben nagy erőkkel készült az egész iskola,hogy a fesztiválon minden rendben legyen. Byungho szinte az egész délelőttjét az együttesével való próbákkal töltötte,ahogy a hévégéket is. Érthető volt,hiszen évről évre ők a legjobbak az egészen,mindenki csak őket várja. Szerettem volna alkotni valamit én is. Valami sajáttal fellépni,ha már kötelezővé tették. De még ebbe is beleszóltak. Csak japán dallal készülhettem,így az összes szabadidőmet erre szántam. Már ami megmaradt az iskola és Byungho mellett.

Ihletem volt..mint ahogy mindig is,így koreaiul bármikor megtudtam volna írni a dalt,de így nehezebb volt. Pár nap alatt aztán megszületett.
-Anyaaaa - rohantam le a lépcsőn és befutottam hozzá a hálószobába. Apa,mint szinte minden nap,dolgozott.
-Tessék kicsim? - nézett mosolyogva rám. Leültem az ágyra és felhúztam lábaimat. Anya éppen a szekrénybe pakolászott. Valamiért olyan jól esett nézni őt.
-Megírtam a dalt. Sikerült..és .....megmutathatom? - néztem csillogó szemekkel rá.
-Persze,hozd a gitárod - utasított mosollyal az arcán, én pedig már rohantam is érte. Bíztam benne,hogy tetszeni fog neki. Bár anyának eddig minden tetszett,amit írtam. Túl elfogult.

Visszatértem hozzá és elkezdtem,majd végezve a dallal figyelmesen vártam reakcióját,de nem szólalt meg.
-Anya? - néztem kérdően,mire egy boldogsággal teli arccal találtam szembe magam
-Ez csodálatos kicsim - simított végig hajamon - Byungho-ról irtad igaz? - nevetett. Éreztem,hogy elpirulok - gondoltam
-örülök hogy tetszik anyaaaa - tettem félre gitáromat és megöleltem.
-Mikor is lesz a fesztivál? - kérdezte,miközben vissza ment a szekrényhez pakolni
-Még két hét - dőltem hátra az ágyon - úgy izgulok! Byungho-ék biztos tökéletesek lesznek. A nyomukba akarok érni.
-Ne máshoz hasonlítsd magad! Te te vagy Junhee..a saját kis zenéddel és egyéniségeddel! - rám mosolygott - de most megkérhetlek,hogy menj el boltba?
-Tudtam,hogy erre megy ki a játék - nevettem és feltápászkodtam az ágyról - elmegyek,mond mit vegyek.

Anya oda adta a papírt,amire összeírta a bevásárolnivalót,én pedig nekivágtam az estének. Féltem ilyenkor elindulni. A sötétség nem volt annyira a barátom. De most akkora boldogság volt bennem,hogy semmi sem zavart.

Belépdeltem a szokásos kisboltba és neki álltam összeszedni a dolgokat. Semmi baj nem volt addig,amíg jött ő,Byungho legjobb barátja.

Címkék: chapter08, Everlasting Sunset

Juniel

Haza felé rohantam,de valahogy még sem szerettem volna otthon lenni,így az egyik utcán lefordultam és az első biztonságos helyre leültem.Kapkodtam a levegőt a futás miatt.
Óvatosan számhoz nyúltam.Nem tudtam felfogni mit tett.Miért velem tette.Ellopta a féltve őrzött első csókomat.Pofátlan!

Még ha fájt is és bántott,valamiért legbelül boldogságot éreztem.Az emberek nem csókolják meg ok nélkül és érzelmek nélkül a másikat.Legalábbis én így gondoltam.

Talán félórát üldögéltem,majd elindultam végleg haza.Belépve az ürességtől kongó lakás fogadott.Levettem cipőmet,majd körbenéztem.A konyhában megtaláltam a cetlit amin anya üzent:
"Elmentünk sétálni,hamarosan jövünk
Anya és Apa"
Lassú léptekkel felmentem a szobámba.Lepakoltam a gitáromat és elfeküdtem az ágyon.
-Ezt soha nem fogom megemészteni-szuszogtam.Csak ezen  kattogott az agyam.Életemben először utáltam valamit.Utáltam az érzést ami bennem volt.A tudatlanság és tehetetlenség érzését....és utáltam a pillangókat a hasamban-áááhhh-arcomba nyomtam a párnámat és próbáltam összeszedni a gondolataimat.

Másnap céltudatosan lépkedtem az iskola felé.Eldöntöttem,hogy beszélek Byungho-val és nem fogok beijedni.Nagynehezen rá találtam,de éppen a barátjával volt.
-majd..majd legközelebb-motyogtam magamnak és megfordultam,majd visszafelé indultam el
-Junhee-kiáltott utánnam.Szóval észre vett.Bár ne tette volna.egy pillanat alatt mellettem termett és mosolyogva megborzolta hajamat-szia
-Szia Byungho-próbáltam közömbös lenni,több kevesebb sikerrel
-Gyere velem-fogta meg kezem és az udvar felé kezdett húzni.Próbáltam ellenkezni,de nem eresztett el.alán ő is beszélni akar róla?
Megáltunk az egyik fa alatt.Zavarbaejtően közel állt hozzám.Nagy szemeiben semmit sem láttam.
-Junhee-fogta meg arcom.Féltem,hogy újra megteszi,ezért elfordultam.
-Ne csináld..Ne viselkedj így velem-mormogtam és újra rá néztem.Arcán még midnig nem látszott semmi.Ennyire nem érdekli a dolog?
-Nem csinálok semmit.
-De..ezt..meg azt is..meg-hadonáztam össze vissza.Tudtam,hogy amit mondok semmi értelme,de nem sikerült összeraknom egy normális mondatot.
-Hagyd abba-mondta és ajkait ismét az enyéimen éreztem.A meglepődöttség most nem mozdulatlanságban nyilvánult meg.Helyette két kezemmel mellkasának támaszkodva ellöktem magamtól.
-Nem vagyok egy bábu amivelszórakozhatsz Byungho!-kiáltottam rá-Miért teszel ilyeneket?Miért csókolsz meg?Miért nem foglalkozol az érzéseimmel?-kezdtek könnyek gyűlni szemeimbe.
-Sajnálom-ölelt meg hirtelen.Miért nem képes rendesen válaszolni nekem.Belemarkoltam felsőjébe és ráncigálni kezdtem.Próbáltam jelezni,hogy engedjen el,de nem tette-miért zavar,ha mást is akarok tőled,mint hogy együtt zenéljünk?-suttogta fülembe.Bele borzongtam.Mást?Mást is?
-Úgy érted..hogy..-húzodott el tőlem és méylen szemeimbe nézett
-Igen..szeretnék veled járni,Junhee-mondatai teljesen leblokkoltak.Nem tudtam mit reagáljak.Akartam egyáltalán ezt?Persze,hogy akartam.A szívem hevesen vert és a pillangóim is megérkeztek a gyomromba-a kérdés már csak az,hogy te szeretnéd e.
-én..igen-mosolyodtam el.Bíztam benne.Bíztam abban,hogy tényleg minden boldog lesz és,hogy ő lesz az igazi első szerelem az életemben.
Az első szerelem.Az az érzés amit még eddig soha nem tapasztaltam életemben

Címkék: chapter07, Everlasting Sunset

Jion

Pár hét alatt egész jóban lettünk Junhee-vel.Mivel ő is és én is ugyan azon a helyen töltöttük a délutánjainkat,ezért nehéz volt elkerülni egymást.Bár láttam rajta,hogy zavarja ez.Legalábbis a legelején.De aztán megszokott.Megszoktuk egymást.

Mióta a legjobb barátom hazajött,nekiláttunk a próbáknak is hétvégénként.Az együttesünk nem okozhat csalódást az iskolai fesztiválon.Junhee-t bárhogy győzködtem,nem akar fellépni,de még a bandánk tagja se akar lenni.Pedig már mindennel próbálkoztam.Miért nem akarja megmutatni a tehetségét másoknak is?Miért csak nekem,vagy a játszótéren tartózkodó embereknek?

-Szia-köszöntem mosolyogva Junhee-nek és leültem mellé a padra.A gitáromat magam mellé támasztottam-héy-legyeztem arca előtt,mivel még csak tudomást sem vett rólam.Az eget kémlelte.Mintha el akarna veszni benne.
-Ja..igen..szia-köszönt végül vissza és nevetve rám nézett.
-Nem gondoltad még meg magad?-vettem  elő gitáromat és kezdtem el egy lágy dallamot játszani.
-Nem akarok játszani a fesztiválon...de-nagyot sóhajtott-kötelező..a tanárok bejelentették,hogy muszáj fellépni-szusszant és kezével a haját igazgatta-mindegy..játszunk valamit-kapta elő gitárját és nekiállt egy dalnak.Gondolkozás nélkül bele vetette magát.Ez volt az amivel teljesen lenyűgözött.A zene átjárta teljesen és ez látszott.Nem foglalkozott a külvilággal csak játszott és énekelt.Semmi erőlködés és kényszer nem volt benne..csak maga a szabadság.

Nem gondoltam soha egy pillanatra sem,hogy ez lesz belőle...

Délutánonkénti találkozásaink nem voltak a legrövidebb idejűek.Általában iskola után rögtön ide jöttünk,majd sötétedéskor elköszöntünk és mentünk haza.Néha haza kísértem,mikor éppen olyan lelkiállapotban volt.Bár mindig pozitív próbált lenni és vidám,neki is voltak rosszabb napjai.Talán mondhatjuk úgy,hogy a támasza voltam.Az egyetlen ember akivel beszélt itt..Japánban.

Aznap,mikor elmondta,hogy fellép ő is,örültem.Tényleg örültem,hogy végre megmutatja a tudását.
-nekem is kéne akkor valami jópofa művésznév,mint a tiéd-lökte meg magát a hintán.Én a padon ültem továbbra is-Jion..Jion...hogy lettél te Jion?
-hosszú történet-piszkáltam gtáromat
-akkor nem is érdekel-nevetett és egy nagyobbat lökött magán-szóval mi legyen a nevem Byunhgo?
-Juniel-motyogtam.Megállt a hintával és meredten rám nézett,mintha rosszat szóltam volna.
-Micsoda?
-Juniel..-oda sétáltam hozzá és megfogtam a hinta láncát,majd le néztem rá.Kisegér.Egy aranyos kisegér-a neved és a szeretet ötvözése-mondtam teljes komolysággal.Zavarban volt.nem tudott tovább a szemeimbe nézni,így inkább a cipőjét kezdte figyelni.
-nem értem-mormogta halkan.Leguggoltam elé és rá mosolyogtam.
-Elmagyarázom.Juni vagy igaz?Junhee...és a szeretet..a love szó..az első betűje pedi 'el'...Ju-Ni-El -bökködtem meg arcát-ahogy mondtad..neked a legfontosabb a zene és a zene szeretete-simítottam végig haján.
-tetszik-pattant fel hirtelen és ott hagyott.A padhoz sétált és összeszedte a cuccát.Akárhányszor zavarba hoztam,mindig ezt tette.Ott hagyott teljes nyugalommal.elmenekült tőlem-ez lesz a nevem akkor,de most én-fordult meg,de én már előtte voltam.Megfogtam kezét,így a hirtelen távozását meg tudtam akadályozni
-ne menj még-mondtam halkan.Zavartan figyelt engem.
-de..de..nekem-dadogta.
-Nem kell tanulnod és nem kell haza menned sem.Junhee ne menekülj el tőlem-folytattam ugyan olyan hangerővel.
-nem menekülök-nevetett fel zavarában.Óvatosan elengedtem karját.Féltem,hogy ott hagy abban a pillanatban.Olyan,mint egy kis állatka aki bármikor elszökhet.Vigyázni kell rá és óvni,hogy tudja kinél van biztonságban.Kihez ragaszkodhat.

-Junhee-mondtam halkan nevét,mire rám nézett.Magasságkülönbségünk bár elég nagy volt,de anynira nem zavart.Óvatosan közeledtem felé,ő meg sem mozdult.Még akkor sem,mikor ajkaimat az övéhez érintettem.Csak állt mozdulatlanul.Jobb kezemmel megérintettem arcát,majd hajába vezettem kissé.Nem gondolkoztam egyáltalán.Az agyam kikapcsolt arra az aprócska pillanatra.
-byu..byung-dadogta,maga elé nézve miután elszakadtam puha ajkaitól-én...szia-hagyott ott aztán hirtelen.Nem szóltam és nem is nyúltam utánna.Tudtam,hogy mindezt még meg kell emésztenie,majd holnap találkozunk és beszélünk..talán erről is.

Kiismerhető vagy Junhee.Elég kiismerhető.De talán csak nekem.

Címkék: chapter06, Everlasting Sunset

Címkék: chapter05, Everlasting Sunset

Jion

Miután a játszótéren összefutottam a lánnyal,megpróbáltam elkerülni az egész helyet.Féltem,hogy ott lesz ismét.eValahogy bezavart az egész kisugárzása.Talán..tényleg túl vidám ember.

Boldogan vettem tudomásul,hogy vége a szünetnek és folytatódik a suli.Persze utolsó pillanatban kaptam egy üzenetet,amiben legjobb barátom közölte velem:"Még 2 hétig nyaralunk,utánna tallkozunk haver".A legjobb hírek,dehát nem vagyok elveszett gyerek.Boldogulok én nélküle is.Csak persze nem mindenre lehetek felkészülve.

Épp a faliújságot néztem,mikor hátulról nekem jött valaki.Mérgesen fordultam meg.
-El..El..Elnézést-mondta ép olyan ijedten,mint ahogyan én is éreztem magam.
-Nincs gond-böktem oda és elindultam a lépcső felé.El akarom kerülni,erre itt terem?
-Héé..Héé..-úgy tettem,mintha nem hallanám és mentem tovább,de ő nem adta fel-Byungho!-rántotta meg felsőmet.Emlékszik a nevemre?Miért?De én bezzeg nem az övére.Jung..Juna..fenetudja..a Jun az biztos.
-Tessék?-fordulam mérgesen felé.Tól közel volt hozzám,ezért egy kicsit hátrébb léptem.Egy..kislány.Teljesen oylan volt mint egy kislány.
-Segítenél?Egyedül te vagy a folyosón és nem igazodok ki ezen-Mutatta felém a papírját.Térkép a suliról.Szerencsétlen még erre se képes?
-Add oda-téptem ki kezéből.Kissé meglepődött,de tovább mosolygott.Előkotortam a táskámból egy tollat-Figyelj mert csak egyszer mondom el!-morrantam,mire rögtön mellém pattant.Elkezdtem berajzolni az útvonalat,közben pedig magyaráztam mit is figyeljen pontosan.Ha ezután eltéved akkor tényleg szerencsétlen-tessék-nyomtam oda neki a papírt és tovább indultam.
-De..izé...köszönöm-hallottam egyre halkabban magam mögül.Talán egy kicsi bűntudatom volt.Talán.Egy nagyon pici.Aprócska.Lehet elkellett volna kísérnem?De végülis nem akkora ez a hely,hogy belezavarodjon.Vagy mégis?-Az az irtójó szívem,istenem-ráztam meg fejem és visszafelé vettem az irányt,amilyen gyorsan csak tudtam.Hálisten nem ment messze,így sietve mellé lépdeltem.Szinte nem is akart észrevenni,annyira a papírt bújta-Ha így folytatod,megint neki mész valakinek-szóltam,mire ijedten felkapta a fejét.
-Neked nem máshol van dolgod?-mosolygott rám,majd ujra a papírt bámulta.
-Áh..rossz fele indultam-vakartam meg fejemet-Eszembe jutott,hogy erre van órám.Boldogulsz?-néztem ki a folyosó ablakán.
-Persze...hm-megállt egy pillanatra,körbenézett,majd tovább indult.Valamiért..aranyosnak találtam.Bár igazán ijesztő..egyértelműen az.Hiszen,hogyan lehet ilyen mosolygós és boldogságtól kicsattanó ember valaki?Furcsa ez.
-Megmutatom hova menj..hagyjad ezt-pöcköltem meg a papírt,mire ő azt gyorsan a táskájába gyömöszölte.

Elkísértem ő pedig nagy hajlongások közepette vagy tizmilliószor köszönetet mondott.Elköszöntem tőle,majd siettem a saját órámra.Reméltem,hogy elég nagy az iskola és többet nem futok össze vele,vagy maximum nagyon ritkán.

Nem volt sok órám,így hamar hazaértem.Magamra kaptam a gitáromat,majd nekivágtam Tokio utcáinak.A játszótérre nem akartam menni,valami miatt mégis ott kötöttem ki.Óvatosan közelítettem meg a helyet,hátha ott van,de nem így lett.Nem ült a hintába és sehol máshol sem volt fellelhető.Örömmel konstatáltam a dolgot és odamentem az egyik padhoz.Lepakoltam,majd játszani kezdtem.Talán tarthatott úgy fél órát a nyugalmam,majd jött az eső,amit pár percre rá éreztem is magamon.Sietve hazafelé vettem az irányt,de nagy vhar kerekedett,esélyem sem volt.Inkább bementem az útbaeső kisboltba,nem akartam tovább ázni,így megvártam ott az enyhülést.
-Hát te?-bökködött meg hátulról valaki.Kissé meg is ijedtem.
-Nem hiszem el-fogtam meg vizes fejem,miután megfordultam.Mindenhol,de mindenhol ott van-te mindig ott vagy ahol én
-Erről nem tehetek-vett le mögülem egy tábla csokit a polcról-Én sak vásárolok,te jöttél ide.
Most nem volt olyan kicsattanóan boldog.Vagy talán nem tűnt fel.Nem volt olyan kellemetlen a környezetébe lenni.
-Persze!Tudom,hogy nyomkövetőt szereltél rám
-Igen..egyértelműen egy víztől elázott gülüszemü óriást akarok követni-mosolygott,majd tovább ment egy másik sorra.Kissé megrökönyödve de követtem.Gülüszemü???Óriás??-most is te követsz-vett ki az egyik hűtőből egy palac üdítőt.
-Nincs gülü szemem-mormogtam dühösen-és te vagy alacsony,arról nem tehetek!
-aha-nevetett rám és simán tovább ment.
-Héé-siettem utánna,magam sem tudom miért.Zavart,hogy ilyeneket mond,pedig sosem érdekelt az emberek véleménye.Ez mégis szíven ütött.De..de miért?
-Jó nem vagy gülüszemü és óriás sem csak had vásároljak már Byungho-rázta fejét mosollyal az arcán továbbra is.Még mindig meglepett,hogy tudja a nevem.Kinéztem a bolt ablakán.Látva,hogy már nem annyira esik kissé megörültem.Így mehetek haza.
-Rendben Junhee-bólintottam.Végre eszembe jutott a neve.Csodás!-Majd holnap úgyis találkozunk-indultam a kijárat felé.Kiérve leesett mit is mondtam.Találkozunk??Mi??Hogy mondhattam ilyet???Pont neki???

Ha akkor okosabb lettem volna..talán nem történt volna semmi.Talán mindketten boldogabbak lennénk.Vagy ha én nem is..Talán te igen.

Címkék: chapter04, Everlasting Sunset

Juniel

-ÁÁh esik esik esiiik-futottam be a házba sipítozva.Lerugdaltam magamról vászoncipőmet és gyorsan a fürdő felé futottam.
-Mondtam,hogy vigyél ernyőt-hallottam anya hangját kintről.
-Tudom tudom,de nem gondoltam,hogy a kisboltba menet ér el az eső.Azt hittem még vár egy kicsit-sétáltam ki mosolyogva hozzá,hajamat törölközővel dörzsölve.
-Apád hozott prospektusokat.bevittem a szobádba-vette át a fejem törölgetését anya.
-ideje volt-nevettem.Már jópár napja vártam,hogy apa elhozza a jobb iskolák leírását.Azt mondta,oda megyek ahova szeretnék,a munkahelye besegít a dologban.Hát ha így áll a dolog,akkor választok egy elég jo iskolát.Hamár elhurcoltak otthonról legalább jó helyen tanuljak.

Nagynehezen megszárítkoztam és felsétáltam a szobámba.Az ágyam mint egy csatatér.Anya mértnem tudod lepakolni normálisan a cuccokat?Sebaj.Összehúztam egy kupacba a kis füzeteket és egyenként nézni kezdtem őket.
Pár óra múlva,nagy szelektálás után,két iskolát tartottam meg,a többi pedig ment a kukába.Magam elé tartottam a két egyetem prospektusát és próbáltam érvelni magamban,hogy melyik is lenne a jobb választás.
-Egyértelműen te vagy az-dobtam hátra a felesleges papírt,és a Tama Art University füzetecskéjét elkezdtem újra átnézni.Nagyon sok tehetséges művész szabadult ki onnan,ezért is esett erre a választásom.Énekesek,színészek,fotósok,festők.Tökéletes hely egy magamfajta embernek.
Elterültem az ágyamon.Még egy hét.Remélhetőleg apa megoldja a helyemet a suliba.Szeretnék ott tanulni.Szeretnék jó képzést kapni,hogy majd aztán egyszer felfedezzenek és halljanak engem.Hallják a dalaimat,amik a szívemből szólnak.
A legjobb énekesnő szeretnék lenni!Nem fogom feladni!

Valahogyan eszembejutott a napokban látott srác.Byungho...Byungho igen az a neve.Nem kicsit ijesztett rám,de ahogy láttam a reakcióm aztán mégjobban meglepte.Koreai ő is.De..de mit keresett akkor ott?Egyáltalán mért agyalok rajta?
-Ejj de bolond vagy Junhee-nevettem fel.Anya felkiáltott nekem vacsora ügyben én pedig nyomban lefele vettem az irányt.Apa is hamarosan megérkezett,így evés közben eltudtam neki magyarázni az iskola kérdést.Örömmel bele ment és megígérte,hogy pár nap alatt elintézi a dolgot,így szünet után rögtön kezdhetek.Bár lemaradással leszek,apa szerint ez nem fog visszatartani engem.
Hát igen..minent bele fogok adni.Ráadásul így a nyelvet is gyakorlom és nem követem el ugyan azt a hibát,mint a multkori srácnál.Meg kell tanulnom csak japánul beszélni a házunkon kívül.Hiszen ez az új életem.Be kell illesztkednem valahogyan.
________________________________________________

Hamar eltelt az utolsó hét is.Minden nap kimentem a játszótérre egy kicsit.Jó kikapcsolódás volt,senki sem zavart,sőt még a zenémnek is örültek.A törzshelyemmé vált teljesen.
Aztán az utolsó két napban kezdődött az izgulás és félelem.Persze magam is tudtam,hogy nincs miért hiszen jó helyem lesz ott és nem lesz gond.
Szeptember 1-én pedig átléptem az egyetem kapuját.Kaptam egy külön térképet az egész területről,mivel nagyon nagy volt.Ezen kívül gyönyörű is.Két részből állt az egész a két különböző szakmacsoport miatt.Nagynehezen rátaláltam a saját részemre és egyszerűen ámulattal töltött el az épület.Olyan modern volt,de még is hangulatos és egyáltalán nem rideg.Besétáltam és próbáltam eligazodni több kevesebb sikerrel.A belsőrészről szóló térképet próbáltam segítségül hívni,de ezen is nehezen igazodtam ki.Szinte belebújtam a papírba,denem jöttem rá merre járok.Helyette neki mentem valakinek.
-Te!Figyelj jobban a lábad elé!-néztem fel,mire ő mérgesem megfordult.Úgyéreztem ijedtemben a szívem is megáll.
-E..El..Elnézést

Címkék: chapter04, Everlasting Sunset

Older Post